Olyan érdekes...
Kurva szar helyzetbe vagyok. Mégis tudok örülni.
Lehet, hogy azért van, mert nem akarom szeretni és el akarom kerülni.
A napjaim tökéletesen telnek. Mindennap látom Őt.
És egy hosszú pillantás kíséretébe egy köszönéssel elmegyünk egymás mellett.
Még egyszer hátranézek. Még egyszer, utoljára.
Lassan végig sétálok az úton, és valamiért, nem tudom miért, mikor meglátom a mosolyukat,
És érzem a melengető kedvességüket, a szívem örül. Nem tudom elrejteni, hogy
Mennyire örülök annak, hogy Ők vannak.
És most gondolok arra az emberre, aki a lényeges változásom alatt/ után folyamatosan meghallgatott, mellettem állt, gondolok arra, aki mindig meg akar óvni, arra aki nem szereti a többi barátom, arra aki menőnek tar. Gondolok a mókamesterre és a varázslóra:)
Ezt nem sok ember tudja elmondani. Egy kezem megtudom számolni.
Mikor odaérek lehuppanok a padra és hallgatom a kellemes szövegüket,
Majd vígan dalolászni kezdünk, mit akinek semmi gondja nincs.
Annyira boldog vagyok, hogy Ők vannak nekem...:)
És értem Én ezt a legfiatalbb barátomtól kezdve a a hetedik cééé* -ig.