El is felejtettem, milyen jó is velük... :)
Ma ismét sikerült őszintén nevetnem.
Kezd vissza jönni az étvágyam.
Az a lyuk, ami a szívemben van miatta kezd begyógyulni. Legalább is amikor velük vagyok.
De most ahogy írok, egyedül vagyok és csak rá gondolok.
Most ideges, feszült és türelmetlen vagyok.
Remegek és a sírás kerülget.
Holnap elmegyek nyaralni. Elmentem a második családomhoz elköszönni.
Tényleg egy nagy család vagyunk mi ott. Mikor leültünk beszélgetni, rájöttem, hogy legbelül, mind ugyan olyanok. Mindegyikőnk lelke ugyan úgy és ugyan azért sérült...
Szeretek odajárni. A tulajtól a pultos családjáig mindenkit szeretek.
De azt a lyukat még ők sem tudják összeforrasztani.
Ez nem sikerülhet akárkinek...